Az új kutatás- és szoftverfejlesztési központ célja a modern infrastruktúra-rendszerek fejlesztése, ennek érdekében több mint 100 országból dolgoznak együtt ügyfelekkel a fenntarthatóság területén.
Sajtóközlemények: Gazdaság
Az időjárási előrejelzések ismeretében, a Bulgárián keresztül Törökországba tervezett közúti kérődző szállítás a mai naptól további utasításig tilos.
A magyarországi tógazdasági haltermelés volumene 2022-ben 20 816 tonna volt, ami 3,3 százalékkal alacsonyabb az előző évi mennyiséghez képest.
A müncheni központú vállalatcsoport 11,3 százalékos abszolút értékesítési gyarapodást könyvelhetett el.
A Periféria Kutatóközpont készített értékelő riportot a Habitat és öt partnerszervezetének az Ukrajnából menekülőket segítő programjáról.
A korábbi trend megfordult a mezőgazdasági termelői árak csökkenése, ennek a bolti árakban már érezhető hatása, illetve a kiskereskedelmi forgalom mérséklődése miatt. – mondták az MBH elemzői.
Az élelmiszeripari társaság elsődleges nyilvános kibocsátás keretében közel fél milliárd forint értékben vont be tőkét, egyúttal bevezette részvényeit a BÉT Standard kategóriájába.
A fogyasztói árak havi szinten 0,3 százalékkal emelkedtek, az éves infláció ezzel 20,1 százalékra mérséklődött a megelőző havi 21,5 százalékról.
Az elismerésre azok pályázhatnak, akik hagyományos alapanyagból, innovatív megoldások alkalmazásával, a fenntarthatóság követelményeinek megfelelő élelmiszert állítanak elő.
8. alkalommal nyitja meg kapuit az ország első gyerekegyeteme és legnagyobb nyári tudományos tábora.
A BKIK rendezvényén mutatták be az új törvénycsomag főbb pontjait.
Az oktatás, tudomány és a kutatás-fejlesztés területére is kiterjedő együttműködési megállapodást írtak alá a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Group Gyár Debrecen vezetői az egyetem Learning Center-ében július 4-én.
A Deloitte ismét meghirdette Technology Fast 50 Central Europe programját: a technológiai szektor leggyorsabban növekvő vállalatait rangsoroló, elismert regionális program…
A Toyota korábbi elnök-vezérigazgatója arra a kérdésre is felelt, hogy a cég legyőzheti-e az akkumulátoros elektromos autók terén a Teslát?
2024-től tartósan 4% felettire gyorsulhat a gazdasági növekedés.
Szakértők szerint az idei termés 15-20 százalékkal lehet kevesebb a 2022. évinél, a kedvezőtlen időjárás gyümölcshullást okozott.
A streaming szolgáltatásokból származó bevételek megduplázódhatnak, az élő produkciós szektorok ismét előretörnek.
Július elejétől havonta akár egymillió forintig kiemelt árfolyamon válthatnak különböző devizák között az Erste lakossági ügyfelei a George Weben és a George Appon.
Változások jönnek a szakirányú oktatás megszervezésére és a szakképzési munkaszerződésre vonatkozó törvényben, de a saját munkavállaló szakirányú oktatására vonatkozó jogszabály is módosul.
A BASF 2023. június 29-én ünnepelte Európa első, egy helyen működő akkumulátor-alapanyaggyártó és akkumulátor-újrahasznosító központjának megnyitását a németországi Schwarzheide-ben.
2024-től Rosslynban készül a nemzetközi piacra a következő generációs BMW X3 plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozata











