Sajtóközlemények: vakcina

Az afrikai sertéspestis vírusának változatai genetikai szakaszokat cserélhetnek, ha ugyanazt a sejtet fertőzik meg. A HUN-REN Állatorvostudományi Kutatóintézet kutatói sertésből származó sejttenyészetekben vizsgálták a rekombinációt. Kísérleti körülmények között három-négy szaporodási ciklus után a vírusutódok mintegy ötöde új genetikai kombinációt hordozott.

Egy új, egereken végzett vizsgálat szerint a várandósság alatt beadott COVID-19- vagy influenza elleni védőoltás nem idézi elő azokat az idegrendszeri elváltozásokat, amelyeket egy fertőzés kiválthat az utódban. A kutatók szerint a vakcinák hatása jóval enyhébb volt, mint a fertőzést utánzó kezelésé, és az eltérések átmenetinek bizonyultak.

A Nébih laboratóriuma megerősítette a kéknyelv-betegség jelenlétét Somogy vármegyében, két, nagylétszámú szarvasmarha-állományból vett minták alapján. A telepen megfigyelési zárlatot rendeltek el, a megfelelő vakcina pedig rendelkezésre áll a védekezéshez. A betegség nem veszélyes az emberre, és nem jelent élelmiszerbiztonsági kockázatot.