Sajtóközlemények: történelem

A 92 éves Gömöri György személyes emlékein keresztül idézi fel az 1956-os forradalom napjait, az egyetemisták szerveződését és az Egyetemi Ifjúság történetét. Az ELTE egykori hallgatója október 23. előtt kapcsolódott be az egyetemi szerveződésbe, majd a forradalom aktív résztvevőjeként élte át a sorsfordító eseményeket.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának kutatócsoportja Érzelem és politika címmel tízrészes podcast-sorozatot készített a középkori magyar királyok szerelmi életéről. A projekt célja, hogy a történelmi személyiségek magánéletén keresztül mutassa be a politikai események emberi oldalát, és széles körben terjessze a tudományos ismereteket.

Széchenyi István örökké aktuális, személyiségének ereje másfél évszázaddal halála után is vonzza az embereket. Vajon miért érezzük ennyire közel magunkhoz? Többek között erre keresi a választ Csorba László Széchenyi István című könyvének legújabb kiadása és a Czinege Szilvia szerkesztésében megjelent „…a Tudós Társaság dolgában”: Válogatás Széchenyi István gróf levelezéséből című levelezéskötet.