Sajtóközlemények: otthon start

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet.

A Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítások több ponton bővítik és rugalmasabbá teszik a lakáscélú állami támogatások igénybevételét. A Duna House szakértője szerint az intézkedések közvetlen hatással lehetnek az ingatlanpiacra, különösen a 80-150 millió forintos ársávban.

Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie.

Magyarországon a lakóépületek jelentős része energiapazarló, ami magas rezsiköltséget és klímaterhelést okoz. Az Otthon Start hitel nem ír elő zöld követelményeket, de a zöld hitelek kedvezőbb feltételekkel, alacsonyabb kamattal és támogatással segítik az energiahatékony otthonvásárlást vagy korszerűsítést.

A lakhatási támogatásnak azért lehet komolyabb szerepe a munkaerőpiacon, mert az adómentesség miatt a munkáltató úgy tud 10%-kal nagyobb fizetésemelést biztosítani a fiataloknak, hogy közben a bérköltségei 25 százalékkal csökkennek. A lakhatási támogatás elérhetősége és vonzereje, ezért munkaerőpiaci mozgásokat is beindíthat a fiatalok részéről – mondja az ingatlan.com szakértője.

Kiderültek az első lakásvásárlókat támogató kedvező hitelprogram, az Otthon Start főbb feltételei, ami az előzetes várakozásokhoz képest gálánsabb ajánlatot tartalmaz. A szélesebb érintetti kör miatt több első lakásvásárló léphet be az ingatlanpiacra, ami azoknak is jó hír lehet, akik a meglévő ingatlanuk eladásával költöznének tovább – áll az ingatlan.com közleményében.