Több mint háromezer nemzetközi hallgató magyarországi beilleszkedését segíti ebben a tanévben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Stipendium Hungaricum Mentorhálózata – ez is elhangzott a szervezet eredményeit összegző rendezvényen.
Sajtóközlemények: nemzetközi hallgatók
A „Tavasz – természet és lélek újjáéledése” elnevezésű rendezvényen több mint 60 fiatal vett részt Magyarországon kívül 26 országból, akik a magyar hagyományok mellett többek között az évszakhoz köthető kolumbiai, vietnámi, pakisztáni és indiai szokásokat ismerhették meg.
Az indiai Amandeep Singh és a kínai Guo Shaofeng volt a vendége a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjában rendezett „Alumni Spotlight” elnevezésű programnak. Az „Év nemzetközi alumnija” díj legutóbbi nyertesei egykori hallgatóként értékes tapasztalatokat osztottak meg a közönséggel.
A győri Széchenyi István Egyetem magyar és nemzetközi hallgatóit is bevonja tudományos tevékenységébe, sokan gyakornokként támogatják a kutatás-fejlesztést.
A Széchenyi István Egyetem szeptembertől tizenegy új angol nyelvű képzést indít, bővítve ezzel a nemzetközi hallgatók számára elérhető kurzusok számát. Az új szakok között egészségügyi, gazdasági és társadalomtudományi területek is szerepelnek.
A Széchenyi István Egyetem ünnepi programot szervezett nemzetközi hallgatói közösségének „A fény szerepe a világvallásokban” címmel, amelynek célja az ismeretterjesztés mellett a kultúrák közötti megértés és elfogadás erősítése volt.
A győri gyermekotthon lakóinak szóló, kulturális és jótékonysági programsorozatot tart a Széchenyi István Egyetem, melynek során nemzetközi hallgatói mutatják be magukat és hazájukat. A kezdeményezés egy éve indult, azóta pedig már 12 országgal ismerkedhettek meg a gyerekek.