Sajtóközlemények: digitális világ

Mintha teljesen más Magyarországon élnének a kevéssé, illetve a nagyon versenyképes hazai cégek, annyira máshogy ítélik meg a politikai és gazdaságpolitikai tényezőket – állapítja meg a Corvinus egyetem legfrissebb versenyképességi kutatása. Abban azonban egységesek, hogy a felsővezetőik sorra markánsan jobbra értékelik saját teljesítményüket iparági versenytársaiknál.

Önképünk lehetséges torzulására, az AI által „feljavított” profilképek és filterek túlzott használatának negatív aspektusára hívja fel a figyelmet a Magyar Telekom a Nemzetközi nőnap apropóján. A vállalat arra figyelmeztet: a mesterséges intelligenciával retusált képek gyakori használata problémát okozhat önértékelésünkben, létrehozhatja a sablonarcok digitális világát, ráadásul még adatvédelmi kérdéseket is felvethet.

Erősödő nemzetközi szerepének támogatására, az egyetemi közösség széles körű bevonásával megújította arculatát a Budapesti Corvinus Egyetem. A megtartott logó mellett az új arculati színek a frissesség, kezdeményezés, kíváncsiság értékeit hangolják össze a tudás és tradíció értékeivel, egy új designelem pedig felidézi az egyetem ikonikus építészeti adottságait is.