Sajtóközlemények: csillagászat

A Tejútrendszer sűrű csillagmezejében rejtőző 2026 ED138 átmérője akár az 1500 kilométert is elérheti, így a Plútón túli térség egyik legnagyobb égitestje lehet. A Vera C. Rubin Obszervatórium mérései tették lehetővé a felfedezést; a jelölt besorolásáról, különleges pályájáról és a magyar kutatók szerepéről Szabó Róbert beszélt.

A HUN-REN CSFK kutatói feltárták, miért produkál rendkívüli energiájú szuperflereket a KIC 2852961 vörös óriáscsillag. A magyarázatban a közeli kísérőcsillag árapályhatása, a megmaradó differenciális rotáció, a belső mágneses dinamó és a hatalmas csillagfoltok együtt játszanak szerepet.

Az ELTE kutatói mintegy százezer kvazár adatainak elemzésével statisztikai bizonyítékot találtak arra, hogy egyes szupernagy tömegű fekete lyukak kilökődnek galaxisuk közepéből. Az összefüggést Raffai Péter, Frei Zsolt és Haiman Zoltán már tíz éve megjósolta; a mostani vizsgálatot Bécsy Bence vezette.

A Blue Skies Space sikeresen végrehajtotta az első fény méréseket a Mauve műholddal, megnyitva egy új korszakot a kereskedelmi űrkutatásban. A Mauve ultraibolya és látható fényben vizsgálja a csillagokat, segítve a mágneses aktivitás és exobolygók lakhatóságának jobb megértését. A nemzetközi együttműködésben magyar kutatók is részt vesznek.

A James Webb Űrtávcső segítségével a HUN-REN CSFK kutatócsoportja egy ikercsillag körüli bolygóképző korongban korábban soha nem látott változásokat fedezett fel. A DQ Tauri rendszer két fiatal csillaga körüli korong dinamikusan változik, pulzál és folyamatosan módosítja szerkezetét, ami új megértést hoz a bolygóképződésről.

Kóspál Ágnes, a HUN-REN kutatója közreműködésével egy nemzetközi kutatócsoport először készített részletes térképet egy bolygóképző korong molekuláris rétegeiről. A korong egy fiatal csillagot körülvevő lapos gáz- és porfelhő, ahol bolygók születnek. A chilei ALMA antenna-rendszer segítségével a kutatók bepillanthattak a korong legmélyebb rétegeibe.

A nyár egyik leglátványosabb égi eseménye, a Perseidák meteorraj augusztus 12-én éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal. A meteorok sebessége elérheti a 59 km/s-t, és egész éjszaka láthatók lesznek, különösen a Perseus csillagkép irányában. A jelenség megfigyeléséhez sötét, fényszennyezéstől mentes hely ajánlott.

A chilei Vera C. Rubin Obszervatórium a világ legnagyobb kameráját rejti, és tíz évig fogja folyamatosan kémlelni a déli égboltot, színes, ultra nagy felbontású filmet készítve minden változásról. A 8,4 méter tükörátmérőjű távcsövet Charles Simonyiról nevezték el. A magyar származású Simonyi már kétszer járt az űrben, és jelentős pénzadománya hozzájárult ahhoz, hogy a teleszkóp főtükrének készítése már 2008-ban elkezdődhetett. Az égboltfelmérésben magyar kutatók is részt vesznek.

A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport új kettőscsillagot fedezett fel, amely különleges poros korongrendszerrel rendelkezik. A T Coronae Australis rendszerében egy rejtett társcsillagot azonosítottak, amely magyarázatot ad a korong kettős szerkezetére és a fiatal csillagok komplex környezetére.