A magyar albérleti piac 2025 első felében élénk volt, az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer forintot. Budapest továbbra is a legdrágább város, ahol az átlagos díj 280 ezer forint. Jelentős regionális különbségek figyelhetők meg, melyeket a gazdasági fejlettség és a helyi kereslet-kínálat határoz meg.
Sajtóközlemények: bérleti díjak
Az ingatlanpiacon a befektetői lakások eladása 2025 első negyedévében 10%-kal nőtt az előző évhez képest. Az ingatlanárak emelkedése nem tart lépést a bérleti díjak növekedésével, így a hozamok csökkennek. A bérlők elvárásai is változtak, a rezsihatékonyság és a komfort egyre fontosabbá válik.
Jelentős változást hozott a március a bérleti díjak alakulásában a KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint. Az év harmadik hónapjában ugyanis Budapesten 0,7 százalékkal emelkedtek az albérletárak a februári szinthez viszonyítva.
A javuló gazdasági helyzet, az idén is elérhető állami támogatások, az állampapírhozam-kifizetések mind az otthonteremtési lakásvásárlásra, mind a befektetési célú vételekre pozitív hatást gyakorolhatnak 2025-ben. A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6% körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakás piacon is intenzívebbé válik az árverseny?
Az albérletpiacon nem változtak az árak februárban, Budapesten pedig még enyhe bérletidíj-csökkenés is történt a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint, miközben a kínálat országos szinten több mint 26 százalékkal bővült. Ez teljesen ellentétes trend ahhoz képest, mint ami a lakáspiac adásvételi oldalán látható.
