Sajtóközlemények: agy

Egy új magyar kutatás szerint a kutyák agya úgy tagolja szavakra a folyamatos beszédet, ahogy azt eddig csak embernél láttuk. Ez pedig arra utal, hogy a beszéd feldolgozásának hatékonysága nem feltétlenül az ember különleges nyelvi képességeinek a következménye: a beszéd rendszeres hallgatása maga is megváltoztathatja az agy működését, még egy embertől evolúciósan távoli emlősfajban is.

A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet kutatói egéragyban azonosítottak egy idegpályát, amely összekapcsolja az emlékek felidézését a félelemérzettel. Az eredmények szerint ez a rendszer nem magát az emléket tárolja, hanem azt segíti, hogy a hozzá társult negatív érzelem is újra aktiválódjon, ami a szorongás és a depresszió megértésében is fontos lehet.

Az emberi agy már születéskor érzékeny lehet a ritmus periodikus szerkezetére, a zene ütemének felnőttekre jellemző rugalmas követése azonban hosszú fejlődés eredménye. Háden Gábor, a HUN-REN TK kutatója és Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem professzora több mint húsz év kutatási eredményeit értékelte újra, hogy elválassza a meggyőző bizonyítékokat a korai, ma már árnyalásra szoruló következtetésektől.

Habár az ébrenlét és az alvás látszólag egymás ellentétei, a két állapot valójában nem zárja ki egymást: az éber agy egyes területei időnként az alvásra emlékeztető idegrendszeri aktivitást mutatnak, és ez a lokális alvásnak nevezett jelenség, úgy látszik összefüggést mutat az elmerengéssel. Simor Péter és Németh Dezső, az ELTE PPK kutatói nemzetközi kollaborációban vizsgálták az elmerengés és az információfeldolgozás kapcsolatát.