Szerző: Vígszínház

Október 25-én ünnepi pillanathoz érkezik a Vígszínház, 500. alkalommal kerül színpadra a magyar színháztörténet egyik legnagyobb közönségsikere, A Pál utcai fiúk. Molnár Ferenc világhírű ifjúsági regénye Grecsó Krisztián átiratában, Dés László zenéjével, Geszti Péter dalszövegeivel és Marton László rendezésében olyan közösségi élményt teremtett, ami évek óta összekapcsolja a generációkat: a premier óta már közel 540000 néző vált a grund történetének részévé.

A Madame Tartuffe című tragikomédia egy karizmatikus nő történetét meséli el, aki saját gyógyulása után mások segítésére szenteli életét. A darab egy terápiás csoport mindennapjait mutatja be, és a manipuláció, álszentség, vakhit témáit járja körül. A darab a Pesti Színházban szeptember 28-tól látható Udvaros Dorottya főszereplésével.

A Vígszínházban szeptember 20-tól látható az @LL3t4rgIA, egy Z generációs komédia. A darab két fiatal küzdelmeit mutatja be, akik elutasítják a rájuk kényszerített életet, és a jövőjük bizonytalanságával szembesülnek. Az előadás a fiatalok nyelvén szól, és a digitális kor problémáit tárja fel.

A Vígszínház 130. jubileumi évadát kezdi meg, számos új előadással és meglepetéssel. Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében szeptemberben mutatják be a @LL3t4rgIA című darabot, míg a Pesti Színházban a Madame Tartuffe kerül színre. Az évad során klasszikus és kortárs művek egyaránt helyet kapnak.

A 2025/26-os évadban több előadásban is változások történnek a szereposztásban a Vígszínházban. Számos szerepben új színészek lépnek színpadra, míg mások nem folytatják tovább szerepüket. A változások érintik többek között A diktátor, A nagy Gatsby, A Pál utcai fiúk és A dzsungel könyve előadásokat.

Új magyar dráma, Z-generációs átirat, Shakespeare vígjáték, kiber-romkom, korrupciós komédia és egy világhírű regény adaptációja is szerepel a Vígszínház jövő évadának bemutatói között. A @LL3t4rgIA ifj. Vidnyánszky Attila, a Falstaff Valló Péter, a Frankenstein – A modern Prométheusz Hegymegi Máté rendezésében lesz látható.

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. A Vígmajális délutáni ingyenes programjai a Ditrói Mór utcában és a Víg Szalonban vetítéssel, játékos gyermekfoglalkozásokkal, dedikálással és koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.

A Vígszínház új podcast sorozatában a Víg Társalgó beszélgetéseinek szerkesztett változatát lehet megtekinteni a teátrum YouTube csatornáján. A Víg Szalon estjeinek célja az adott téma körbejárásán túl, hogy olyan elismert színházi alkotókat és szakembereket ültessenek egy asztalhoz, akiket a közönség ritkán láthat együtt.

Folyamatosan új programokkal bővül a Víg Szalon kínálata, alkalmat teremtve arra, hogy a színház alkotói és a közönség közvetlenebb módon találkozhasson. A Víg Beavató során, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadás tantermi változatában az iskolások maguk is az események részeseivé válhatnak, így ismerhetik meg Arany János élettörténetét. A másik újdonság a Szalon Impro Novák Péter vezetésével.

Jane Austen kultuszregénye, a Büszkeség és balítélet több mint 200 éve jelent meg, de a benne szereplő problémákat és kérdéseket ma is aktuálisnak érezzük. A történet középpontjában Elizabeth Bennet és Mr. Darcy találkozása áll: a nőnek a saját előítéleteivel, míg a férfinak a büszkeségével kell megküzdenie, hogy végre egymásra találjanak.

Az 1982-ben bemutatott horror musical minden rekordot megdöntött az Off-Broadwayn, bejárta az egész világot, és most, negyven év után Varró Dániel új fordításában visszatér a magyarországi ősbemutató helyszínére, a Pesti Színházba. A Rémségek kicsiny boltját Novák Eszter rendezésében március 1-jén mutatják be.

Kern András főszereplésével mutatják be Az imposztort a Pesti Színházban. A mű az ősbemutató után több mint negyven évvel most új befejezést kapott, amellyel – a szerző, Spiró György szavaival élve – a negyven évvel korábban elkövetett dramaturgiai hibát javította ki.