Eredményükről a nemzetközileg magasan jegyzett Ecologica Montenegrina tudományos folyóiratban jelent meg egy rövid közlemény.
Szerző: HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat
Kutatók a Balaton partjára jellemző városiasodás és a mesterséges tóparti élőhelyek hatását vizsgálták a kockás siklók testméretére, kondíciójára, valamint fejlődési stabilitására.
A kutatás célja a macskák kórokozó-terjesztésben játszott szerepének megértése.
A kutatás fő célja az volt, hogy megértsük, ezekben a hidegtűrő baktériumokban milyen különleges háttérmechanizmusok teszik lehetővé a túlélést.
A Dr. Topál Dániel által is jegyzett tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a jégtakarók viselkedésének hosszabb távú vizsgálatával is szerezhetők kulcsfontosságú információk.
A szoftver a korábbi megoldásoknál lényegesen pontosabban azonosítja be és távolítja el a genomi adatokban megbúvó szennyeződéseket, miközben a horizontálisan géntranszfer révén szerzett géneket érintetlenül hagyja.
65 és 75 év közötti önkéntesek jelentkezését várják a nyolc hónapon át tartó csoportos programba.
A tanulmány választ ad arra, hogy mikor, honnan és mennyi, illetve milyen ásványi tulajdonságú szaharai por érkezik Magyarország fölé.
Áttörő eredményeik felhasználásával növelni lehet mind a biomassza-, mind a hatóanyag-termelést.
A díjat az IOP Publishing folyóirataiban a közelmúltban megjelent, legtöbbet idézett cikkek legfelső egy százalékába tartozó publikációk kapják.
Rangos folyóirat címlapjára került a HUN-REN ATK kutatóinak munkája.
A külföldi kutatók egy-egy vezető ország KFI ökoszisztémájához kapcsolódó témákról, legjobb gyakorlatokról tartottak előadásokat.
A csillagot körülvevő korongban lévő por anyagösszetételének vizsgálatával a kutatók elsőként szolgáltattak kézzelfogható bizonyítékot vas jelenlétére.
A kísérletről a közelmúltban a tekintélyes Space Science Reviews folyóiratban jelent meg egy részletes áttekintő publikáció.
Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke Jakab Rolandot nevezte ki a HUN-REN vezérigazgatójává 2024. január 1-jei hatállyal.
A kutatók célja, hogy megértsék a vízi ökoszisztémák működését, azon belül pedig a mikrobiális közösségek szerepét.
A LynXes Innovation Kft. által kifejlesztett eszköz eddig csak nemzetközi nagyberendezéseknél, méregdrágán elvégezhető anyagvizsgálati méréseket tesz széles körben elérhetővé, egyszerűen és olcsón.
A kutatás rendkívül fontos eredményekkel szolgál.
Magyar kutatók különböző klímaváltozási forgatókönyvek szerint kísérletben vizsgálták a fitobentosz algarendszer szerkezetét és működését a kutatóintézet tihanyi szabadtéri mezokozmosz-rendszerében.
A kutatók 14-16 éves, fejlődési szempontból tipikus és ADHD-val diagnosztizált fiatalok jelentkezését várják az egészséges neurokognitív fejlődés folyamatainak jobb megértését célzó kutatásban való részvételre.
Még soha egyetlen távcső sem volt képes ennyire éles fotókat készíteni ilyen széles égterületről, és egyúttal ilyen messzire tekinteni a távoli univerzumba.









