Magyar kutatók a Csomádot vizsgálva tárták fel a vulkánkitörés előtti jeleket, munkájuk segít a vulkáni veszély előrejelzésében, és ráirányítja a figyelmet a látszólag inaktív tűzhányókra is.
Szerző: Eötvös Loránd Tudományegyetem
Az ELTE PPK doktorandusza és kutatótársai arra keresték a választ, hogy volt-e már olyan meghatározó élmény a tanulók életében, ami után úgy érezték, mindenképpen cselekedniük kell a környezet megóvása érdekében.
Az ELKH-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport és az ELTE Etológia Tanszék kutatói azt vizsgálták, hogy a két faj egyedei mennyire ügyesen követik az emberi mutatást.
Az Egyetemi Innovációs Testület Kardos József és Micsonai András fehérjevizsgáló módszerét ítélte 2023 legjobb egyetemi fejlesztésének.
Vérmintával az idegrendszeri betegségek korai felismeréséért, képgeneráló módszer mentálhigiéniás felmérésekben, társadalmi vállalkozások termékeit egy platformra terelő vállalkozás a díjazottak között.
Az ELTE fizikusainak sikerült feltérképezniük a Világegyetemet a születése utáni első milliomod másodpercben kitöltő „őslevest”.
Ha rámutatunk egy tárgyra, a kisgyerek a tárgyra összpontosít, míg a kutya általában irányjelzésnek veszi a mozdulatot. Az ELTE kutatói a jelenség mögött meghúzódó magyarázatokról írtak legújabb tanulmányukban.
A letölthető kézikönyv a mindennapos iskolai élethelyzeteket veszi alapul, és azokra a pedagógiai módszertani megoldásokra fókuszál, amelyek az autista tanulók, osztálytársaik és pedagógusaik számára is sikerélményekhez vezethetnek.
A Málnási-Csizmadia András és kutatócsoportja által kifejlesztett gyógyszerjelölt az agyvérzéses betegek krónikus izomgörcseit csökkenti mellékhatások nélkül.
A magyarok jelentős része egyszerre tartja támogatandónak a konzervatív, a liberális és a szociáldemokrata elveken nyugvó társadalompolitikai intézkedéseket – derült ki az ELTE kutatócsoportjának reprezentatív felméréséből.
Az ELTE TTK kutatóinak friss vizsgálatából kiderül, hogy a magas sókoncentráció hogyan befolyásolja többek között a búza csíranövények fejlődését, és hogy mit tehetünk a károk csökkentéséért.
Nemzetközi tudósok egy csoportja, köztük az ELTE csillagászai eddig nem ismert térszerkezeteket találtak a Nap mágneses terében, amelyek közelebb vihetnek a Nap egyik legmakacsabb rejtélyének megértéséhez.
Borhy László vezetésével az ELTE delegációja is részt vett a Hangzhouban rendezett felsőoktatási fórumon, ahol felavatták a magyar zenetudósról elnevezett intézményt.
A nyelvfejlődési zavarban szenvedők nehézségekkel küzdenek az anyanyelv elsajátításában, illetve beszédben és írásban való használatában.
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE Szerves Kémiai Tanszék munkatársai.
Az ELTE etológusai megállapították, hogy a nagyobb kutyáknál hét-nyolc éves kor körül kezdődik a viselkedéses öregedés, míg a kisebb kutyáknál csak tíz-tizenegy éves korban.
Az ELTE Növényszervettani Tanszék adjunktusát, a Fiatal Kutatók Akadémiája korábbi társelnökét október 9-én Münchenben választotta élére a fiatal európai kutatókat tömörítő szervezet.
A második alkalommal meghirdetett pályázatra az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kötődő tudományos folyóiratok jelentkezhettek terveikkel.
Az „ELTE Sikerek” októberi kerekasztalánál az ELTE három szakértője, Csabai István, Darázs Lénárd és Gulyás László a mesterséges intelligenciáról és annak hatásáról beszélgettek.
A nagyközönség a II. Fenntartható Városok Konferencián és Expón találkozhatott először a természetalapú felszínalatti vízpótlás módszertanával.
Az együttműködés középpontjában a geológiai erőforrások kutatásának korszerű ismereteivel rendelkező, felsőfokú végzettségű szakemberek utánpótlásának támogatása áll.