Tolvai Reni, aZorka, YA OU, Hangácsi Márton, és Solére is felcsendül Simon Miklós, azaz Ex Anima új, elektronikus zenei albumán. Az alig egy hete elstartolt, ’Szorozva nullával’ című nagylemez fókusz egyben első dala a „Tékozló”, amelyet Heidi Albert hipnotikus éneke és kellemesen lüktető handpan játéka tesz igazán emlékezetessé. A felvétel ezúttal egy pixel art technikával készült lyric videóval debütál, követve az album vizuális megjelenését.
A producerzseni 13 éves kora óta autodidakta módon képezi magát zeneileg, és azóta már bátran kísérletezik az akusztikus és elektronikus hangszerek eddig ismeretlen kombinációival. Saját bevallása szerint alapvető trükkje, hogy a chiptuneból és a kortárs EDM zenéből átvett hangzás mellé az indie popra jellemző elemeket társít.
Éppen ezt a fejlődési ívet hivatott bemutatni az előadó zeneileg igazán sokoldalú, legújabb kiadványával, amely június végén érkezett. Az újdonság a mai ember és a technológia kapcsolatát vizsgálja, melyről így mesélt az alkotó:
„A ’Szorozva nullával’ a széthullás és a helyreállítás állapotairól szól. Szétesnek benne életek és közösségek, hitek és világok. Emlékek, ragaszkodások, megbánások.
Mostanában az egész civilizációnk azt érzi, hogy elvesztettük a kontrollt a természettel való kapcsolatunk felett, voltaképpen az élet felett. Folyamatosan a közelgő apokalipszis árnyékában élünk, és ez csak rosszabb lesz. Arra gondoltam, hogy mennyivel egyszerűbb a helyzet a játékokban. Csak nyomni kell egy resetet vagy törölni az előző játékmenetet, és máris tiszta lappal kezdhetjük az egészet.”
A sztorival és zenei műfajjal remekül összecseng az a vizuális koncepció, amit eddig csak albumborító formájában figyelhettünk meg, ám most mozgóképként is visszaköszön a lemez melengető ritmust adó számához, a „Tékozlóhoz” készült lyric videóban. A Heidi Alberttel közös feat segít visszatérni a természethez és távol tart a város zajától.
Kapcsolódó anyagok:
Forrás: Magneoton Music Group