Miskolc városának kezdeményezésére a Gábor Dénes Egyetem, a HUN-REN SZTAKI, valamint több hazai és határon túli önkormányzat és szakmai partner részvételével hivatalosan megalakult az UrbanTech Platform, ami a városi innováció, a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és az adatvezérelt közszolgáltatások terén kínál új együttműködési keretet.
Sajtóközlemények: Kaposvár
A MATE Kaposvári Campusán megvalósult innovatív tenyésztéstechnológiai projekt célja a tej- és hústermelés hatékonyságának javítása korszerű biotechnikai megoldásokkal és takarmányozási eljárásokkal.
A MATE és a Delaval Kft. együttműködésnek köszönhetően országosan is egyedülálló módon elindulhat egy fejőrobot-kezelő felnőttképzési tanfolyam Kaposváron.
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseményét, az Országos Színházi Találkozót 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron rendezik meg. Június 13-án látható a Sirály David Doiasvili rendezésében a Csiky Gergely Színház színpadán.
Kaposvár újraiparosítási programjában kiemelten fontos szerepe lesz az új tudományos és innovációs parknak – hangsúlyozta Szita Károly a szerződés aláíráskor.




