Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat | Mi ez?
Kérdésed van? +36 70/942-8269 | Ügyfélportál »

Kik vagyunk?

Czinke Lajos
alapító, társtulajdonos

2005 óta kezdetben a legnagyobb megyei hírportáloknál, majd egy nagy látogatottságú amerikai online bulvár magazinnál, ezután pedig vezető hazai hírportálnál és online magazinoknál tanultam meg, mire van szüksége a sajtónak és a sajtóban megjelenni akaró cégeknek, intézményeknek.

Ezt a tudásomat szeretném kamatoztatni a Helló Sajtó létrehozásával, mert hiszem, hogy a magyar piac is megérdemel egy minőségi üzleti sajtószolgálatot.

Dallos Zoltán
társtulajdonos

2016 óta vagyok vállalkozó, a DLX MEDIA marketing ügynökség alapítója, kommunikáció és márkaépítés a szakterületem. Korábban 10 éven át banki (Erste) és energetikai szektorban (MET, Sourcing) dolgoztam középvezetőként.

2017-ben indítottam YouTube csatornámat, ahol edukációs videók mellett interjúkat készítek sikeres emberekkel. Az interjúk célja, hogy szélesebb körben is megismertessem azokat a történeteket, legjobb gyakorlatokat, sikerszokásokat, amik hozzásegítették az interjúalanyokat sikereik eléréséhez.

Rendszeresen előadok szakmai rendezvényeken és egyetemeken (TEDx, Startup Safari, Freedom X Festival, Fiatal Vállalkozók Hete, ELTE, BME).

Sasvári Tamás
médiaelemző szakember

Nagy tapasztalattal rendelkezem a hétköznapi médiafigyelési feladatokban éppúgy, mint kampányesemények követésében, online kommunikációs projektek elemzésében, Facebook-rajongókkal történő kapcsolattartás menedzselésében, illetve válságkommunikációs helyzetekben egyaránt.

Tulajdonosa vagyok az IDS Communications Kft-nek, ahol a legkorszerűbb technológiákat felvonultató médiaelemző-rendszerünket 2005 óta kínáljuk ügyfeleinknek. Cégem médiainformáció-menedzsment szoftvereken alapuló szolgáltatásokat nyújt, amelyek fokozzák a hírfigyelés hatékonyságát, egységesítenek különböző formátumú sajtóinformációkat és felgyorsítják a médiaelemzői munkát. Ezekre az információkra alapozva PR elemzésekkel és tanácsadói szolgáltatásokkal állunk partnereink rendelkezésére.