A Deloitte tanulmánya a core-rendszerek modernizációját vizsgálta: olyan kihívásokra összpontosított, mint az elöregedő hálózatok, a generatív MI adatkezelésre gyakorolt hatásai, az ERP rendszerek megújítása, valamint az utóbbi idők SaaS implementációinak jövőállósága.
Sajtóközlemények: Technológia
Az ipar 5.0 innovációs és technológiai átmenet, valamint az ipari fokozatváltás a témája a Széchenyi István Egyetem programjának.
A villamos energia innovatív tárolását demonstrálhatja majd hazánk első nátrium-kén akkumulátora, amely megérkezett a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont (HUN-REN EK) telephelyére.
A fiatalok a mobiltávközlési cégek méréseinek modernizálását és költséghatékonyságnak növelését elősegítő karbonsemleges mérőléghajót terveztek.
Az AI eszközök elterjedésével a kiberbűnözők minden eddiginél könnyebben adják ki magukat másnak és tévesztik meg áldozataikat. Hogyan védekezzenek a vállalatok az új fenyegetés ellen?
Kalózrobottal és árvízzel is megküzdöttek a műegyetemi mérnökhallgatók autonóm, önműködő járművei az idei RobonAUT döntőben.
A tavaly ősszel indult pályázaton a szakmai zsűri két vállalat mellett döntött, ahol már olyan fázisban van a fejlesztés, hogy hasznosítani tudják az extra szerverkapacitást.
A legnagyobb kuriózum egy útfelszínvizsgáló berendezés, amely egy jármű elejére szerelve, huszonegy lézer segítségével, haladás közben méri fel a felület különböző geometriai jellemzőit.
Az EU innovációs keretrendszerének egyik legnagyobb projektje a TwinEU projekt, melynek célja, hogy kidolgozza az európai villamosenergia-rendszer digitális másának koncepcióját.
Az egyedülálló készülék piaci igényt szolgál ki, és célja többek között a precíziós növénytermesztés fejlesztése.
A megoldás jelentőségét és egyediségét az adja, hogy sem Európában, sem Japánban hasonló megoldást, nagyobb kiterjedésű városi területen még nem teszteltek élesben.
A gyárban már több mint kétszáz digitalizációs megoldás működik, az egyszerű adatvizualizációktól kezdve, a több gyártósorra kiterjedő komplex AI-megoldásokon át, egészen a generatív mesterséges intelligenciáig, amelyet például az alkatrészek AI-alapú minőségellenőrzése terén használnak.
A számos érdekes újdonságot bemutató előadások után a résztvevők közösen megtekintették a csapat műhelyét, az első versenyautójukat és részt vettek a motorindításon.
A WALISE autonóm profilozó bója egyedülálló módon a felszíni vizek teljes vízoszlopát képes vizsgálni, centiméteres felbontásban is.
A 2023-as év technológiai trendjei közül az egyik legfigyelemreméltóbb a térbeli számítástechnika fejlődése. A térbeli technológiák vállalati eszközökként, különösen az ipari alkalmazások terén kezdtek elterjedni.
A versengő csapatoknak úgy kell átalakítaniuk egy modellautót, hogy az képes legyen emberi beavatkozás nélkül, a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteni egy ügyességi akadálypályát és egy gyorsasági versenyfutamot.
Európában elsőként végeznek majd olyan kísérletet, mely során drónok segítségével végzik mikrobiológiai termék kijuttatását.
A nehéz rakományok szállítására is alkalmas, és a sofőr számára kiemelkedő kilátást kínáló FM Low Entry egy elektromos teherautó, amelyet a biztonságos és hatékony városi közlekedésre optimalizáltak.
Az akár 780 lóerővel és 3800 Nm nyomatékkal rendelkező új, 17 literes motor kiemelkedő üzemanyag-hatékonyságot és tartósságot kínál, valamint alkalmas bioüzemanyaggal való működésre is.
Új eljárást fejlesztett ki villanymotorok dinamikai jellemzőinek méréséhez egy, a Debreceni Egyetem Műszaki Karán működő kutatócsoport.
A Zara piacra dobott egy olyan kabátot, amely kizárólag loopamidból készült. Ennek az anyagnak az alapja 100%-ban ruházati textilhulladék.