Két érdekes tudományos előadást tartanak október 3-án a Műegyetemen a Magyar Tudományos Akadémia és a BME közös szervezésében. A két előadó: Barabási-Albert László, a bostoni Northeastern Egyetem Komplex Hálózati Kutatóközpont Robert Gray Dodge hálózatkutató professzora és Baranyi József professzor matematikus, tudományos tanácsadó.
Sajtóközlemények: mta
A kutatók megállapították, hogy a korábbi felfogással ellentétben a parti madarak szaporodási és utódgondozási viselkedését jobban befolyásolják a társas viszonyok, mint az ökológiai körülmények. Eredményeiket a világ egyik legfontosabb tudományos folyóiratában, az amerikai Proceedings of the National Academy of Sciencesben (PNAS) publikálták.
A James Webb űrtávcső műszereinek kalibrációjához, a csillagok és exobolygók színképében megjelenő molekulák – mint például a víz – elnyelési sávjainak megkülönböztetéséhez elengedhetetlen egy pontos elméleti csillagszínkép-adatbázis elkészítése. A munkában az MTA-ELTE Lendület Tejútrendszer Kutatócsoport is részt vett.
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával azt vállalta az Európai Kutatási Tanács legrangosabb pályázatának elnyerésével, hogy kémiai molekulákból kiindulva hat év alatt életet teremtenek a laboratóriumban.
2019-ben világszerte 353 millió tonnányi műanyaghulladékot produkáltunk, s ha nem vezetünk be drasztikus korlátozást, 2060-ra 1014 millió tonnára nő a szemét mennyisége.
Négy kémiatanár vehette át kiemelkedő szakmai munkásságáért a Magyar Kémiaoktatásért díjat a Magyar Tudományos Akadémián.
Hegyi Péter, az MTA doktora és munkatársai a „gyógyultan” hazaengedett, hasnyálmirigy-gyulladásból felépült betegek későbbi mortalitását elemezték, és aggasztó eredményre jutottak.
Karikó Katalin előadásai során szívesen osztja meg életbölcsességeit a fiatal kutatókkal. Tanácsai nemcsak fiataloknak és nem csak kutatóknak válhatnak hasznára.



