Sajtóközlemények: kpmg

Idén számos jelentős változás történt a munkavédelem területén. A KPMG szakértői összefoglalóban mutatja be a legfontosabb változásokat, amelyekre minden munkáltatónak figyelemmel kell lennie.

A módosítás következtében lehetővé vált konszolidált ESG beszámoló készítése, valamint korlátozásra került az ESG adatszolgáltatás keretében nyújtandó, illetve kérhető adatok köre.

A KPMG felmérése szerint még az évek óta fenntarthatósági úton járó cégeknek is fejtörést okoz, hogy miként emeljék a döntéshozói szintre a fenntarthatósági jelentéskészítéshez kapcsolódó feladatokat, megfelelően integrálva azt a szervezet működésébe.

A naperőművek tranzakciós piaca felfutás előtt áll, mivel eladói és vevői oldalon is sok a szereplő a hazai pályán – mondta Simonyi Tamás a KPMG szenior igazgatója.

Kevesebb mint egy év van hátra a Párizsi Olimpiáig, ahol a szervezők céljai szerint már elektromos légi taxik is részt vehetnek a közönség utaztatásában az egyes helyszínek között.

Az együttműködés eredményeként megjelent a KPMG Circularity Tracker a vállalatokat a fenntarthatósági célok nyomon követésében, illetve az ESG jelentéskészítésben támogatja.