A CIB Bank legfrissebb felmérése szerint nőtt a kibercsalások áldozatainak aránya Magyarországon, miközben a lakosság egyre jobban felismeri a csalás jeleit. A visszaélések módszerei folyamatosan finomodnak, ezért kiemelten fontos a megelőzés és a bankok, valamint a Magyar Nemzeti Bank hiteles tájékoztatásának követése.
Sajtóközlemények: kiberbiztonság
A Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara adott otthont a Drónia Roadshow tizedik állomásának, amely a dróntechnológia, mesterséges intelligencia és kibertér kihívásaira hívja fel a figyelmet. A program célja, hogy középiskolások és pedagógusok számára interaktív módon mutassa be a digitális világ biztonsági kérdéseit és lehetőségeit.
Egy gyárakat célzó támadás leállíthatja a termelést, kiszivárogtathat üzleti titkokat, sőt, akár egy teljes üzemet is szabotálhat. A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével a Balasys IT Zrt. korábban kifejlesztett egy mesterséges intelligenciával támogatott védelmi eszközt, mostani pályázati projektjükben pedig a rendszer továbbfejlesztésén dolgoznak.
A résztvevők többek között felfedezhetik a promtolás világát, kipróbálhatják a drónos akadálypályát, megtudhatják hogyan ismerhetők fel a rendellenes szívütések, hogyan ne legyenek hackeráldozatok, valamint az AI által generált kirakók és optikai illúziók világának is részesei lehetnek.
Az egyhetes képzés témája idén a digitális gyermekvédelem volt, elvégzéséről a teljes kurzust végigkövető hallgatók mikrotanúsítványt is kaptak. Az amerikai Joseph Squillace professzor az online kortárs megfélemlítés veszélyeiről tartott előadást.
Az internetes fenyegetésekkel szembeni védekezés ma már nem csupán technológiai kérdés, hanem az egyéni tudatosság is kulcsfontosságú. Ehhez azonban szükség van olyan eszközökre, amelyek egyszerűen és hatékonyan segítenek a biztonság megteremtésében.
A Parlament tegnap elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
A Microsoft legfrissebb Cyber Signals jelentése szerint világszerte átlagosan, hetente több mint 2500 alkalommal kísérlik meg csalók feltörni az egyetemek védelmi rendszereit, vírusokkal, adathalász támadásokkal, illetve a hálózatokhoz kapcsolódó mobil eszközök sérülékenységeit kihasználva. 2024 második negyedévében az oktatás lett a második leggyakrabban támadott szektor a világon.
A NIS2 irányelv új kihívásokat és lehetőségeket teremt a magyar cégek számára. A kiberbiztonságra vonatkozó előírások betartása mostantól komoly kötelezettséget jelent, ugyanakkor a megfelelés versenyelőnyt is nyújthat a felkészültebb vállalatoknak.
Az informatikai szektorban tapasztalt fizetési trendek 2024-ben továbbra is növekedést mutatnak, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten. A magyar IT szakemberek fizetése emelkedett az előző évhez képest, a szakértelem és tapasztalat szintjétől függően akár 10-15%-os bérnövekedés is megfigyelhető.
A DUE Médiahálózat és az MBH Bank közös kezdeményezése, a Nagy Diák Banktudós Teszt, idén 20 ezer diák pénzügyi tudatosságát mérheti fel. A verseny célja, hogy a fiatalok tudatosan bánjanak pénzügyeikkel, és felkészüljenek a digitális világ kockázataira.
”Gondos tervezés, gondtalan nyaralás” címmel indít kommunikációs kampányt az MNB melynek keretében új, pénzügyi kvízjátékokkal is tesztelhetik a fogyasztók, megfelelően felkészültek-e a vakáció alatti pénzügyi kockázatok elkerülésére.
2023. negyedik negyedévében jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma, kárainak összege, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Az együttműködés keretében az egyetem hallgatói és a pénzintézet szakértői közösen folytatnak kibervédelmi kutatásokat a pénzügyi visszaélések megelőzése és védelmi megoldások fejlesztése érdekében.
Az AI eszközök elterjedésével a kiberbűnözők minden eddiginél könnyebben adják ki magukat másnak és tévesztik meg áldozataikat. Hogyan védekezzenek a vállalatok az új fenyegetés ellen?
A helyszínt biztosító létesítmények IT-rendszerei, a stadionok és sportcsarnokok százszámra kínálnak ismert és kevésbé ismert biztonsági réseket.
Az MNB központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámainak időleges másolásával telefonálnak ismét csalók magánszemélyeknek.
A Magyar Honvédség Infokommunikációs Honvédelmi Táborának kiskadétjai első alkalommal látogattak el a Microsoft Magyarország irodájába.
Az élelmiszer-vállalkozások egy részére is vonatkoznak a 2024.01.01-től életbe lépő kiberbiztonsági szabályok.
Az oktatás online formában zajlik, ami megkönnyíti a részvételt az egész ország területéről.
Közel kétszázezren már aktiváltak egy hatékony védelmi megoldást.