A Gazdasági Versenyhivatal új vizsgálatot indított a Notino webshop árfeltüntetési gyakorlatával kapcsolatban, mivel feltehetően jogsértően hirdette meg akciós termékeit. A GVH hangsúlyozza az árfeltüntetési szabályok betartásának fontosságát a vásárlói tudatosság érdekében.
Sajtóközlemények: gvh
A nemzeti versenyhatóság elsőként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vette vizsgálat alá, ahol az elmúlt években kimagasló volt az egyajánlatos közbeszerzések aránya. A GVH a következő hónapokban további piacokon indít majd gyorsított ágazati vizsgálatokat.
A Gazdasági Versenyhivatal október 22-én rendezi meg az 50. Európai Versenynapot, melynek előkészületei már javában zajlanak. Az eseményen a versenyjog legkiválóbb európai és hazai szakemberei vitatják meg a versenyképesség és a fenntarthatóság kapcsolatát a versenypolitikával, a digitális piacokról szóló jogszabály alkalmazásának eddigi tapasztalatait, továbbá a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit, illetve kockázatait.
Megtévesztette a fogyasztókat és ezért 4,8 millió forintos bírságot kapott a kőburkolatokat forgalmazó Slate Design Kft. – így döntött a Gazdasági Versenyhivatal. A vállalkozás elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról, ezért a GVH Versenytanácsa jelentősen csökkentette a kiszabott bírságot.
Még magasabb arányú bírságot szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A kiszabható maximális bírságösszeg 2023. szeptember 1-jén emelkedett az addig hatályos 10%-ról 13%-ra, kevesebb mint egy évvel később pedig már 15%-ra.
Több mint 10 millió forinttal kevesebb, 36 millió 450 ezer forintos bírságot kell fizetnie az Innovelle Pharma Kft.-nek – így döntött a GVH Versenytanácsa. A vállalkozást még 2020 októberében a megtévesztő hirdetései miatt marasztalta el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), közel 47 millió forintos bírságot kiszabva a cégre.
Az állásfoglalás kiemeli, a Szentkirályi Magyarország Kft. nem kapott információt arról, hogy a GVH miért döntött úgy, elindítja az eljárást egy 5 évvel ezelőtti kampányunk kapcsán, amelyet korábban már vizsgált, és akkor azt állapította meg, hogy a versenyfelügyeleti eljárás elindításának feltételei nem állnak fent.
A Gazdasági Versenyhivatal párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat.
A Gazdasági Versenyhivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben. A GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.
A jogszabályt fokozatosan, több lépcsőben kell majd alkalmazni, 2026 közepétől válik majd kötelezővé. A rendelet célja, hogy a mesterséges intelligencia működését érthetőbbé és transzparensebbé tegyék az üzemeltetők, a szabályozás ugyanakkor számos további kérdést is felvet.
A GVH gyanúja szerint az ALDI Magyarország Bt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat az üzleteiben elhelyezett hűtőpultjaiban megtalálható magyar származású termékekkel kapcsolatban.
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking – ezt állapította meg a most lezárult utóvizsgálatában a GVH. A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást.
A GVH gyanúja szerint a Natur Tanya Hungary Kft. és a Naturweb Kft. több, a weboldalaikon reklámozott termékkategória esetében is megtévesztik a fogyasztókat az egészségre, betegségek megelőzésére, illetve gyógyítására vonatkozó állításokkal.
A GVH által előírt kötelezettségek alapján a Viber alkalmazást üzemeltető Viber Media egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amelyeknek köszönhetően a fogyasztók könnyebben megismerhetik a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhatnak a szolgáltatással kapcsolatban.
Az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat, köztük a Gazdasági Versenyhivatalt tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) elérte, hogy a Viagogo számos tekintetben módosítsa weboldalát, a fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében.
A szóban kihirdetett ítélet alapján a Fővárosi Törvényszék helyt adott Tóth Bertalan kereseti kérelmének és versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el abban a perben, amelyet a parlamenti frakcióvezető kezdeményezett a GVH döntésével szemben.
A vállalásban foglalt kifizetéssel érintett fogyasztók csak egy részét kompenzálták a vállalkozások, míg a nemzeti versenyhatóság felé tett vállalásaik alapján minden érintett fogyasztót kötelességük lett volna kompenzálni.
A GVH elnöke a széleskörű szakmai konzultáció lefolytatása érdekében versenypártolási munkacsoport létrehozását kezdeményezte, hogy a minden érintett számára megnyugtató garanciák beépülhessenek a tervezett rendelkezésekbe.
Számos ponton módosította a kereskedelmi gyakorlatát a Cup Revolution a versenyfelügyeleti eljárás alatt, végül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmeztette és megfelelésre kötelezte a céget.
A Gazdasági Versenyhivatal eljárást indított az City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.
A GVH jogalkalmazóként eddig is csak jogellenes magatartások esetén lépett fel és ezután is így fog tenni – áll a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.