A IV. Soproni Egyetemi Nap 2025. szeptember 5-én ismét megrendezésre kerül a soproni Lővér Kempingben, ahol változatos zenei kínálattal és közösségi programokkal várják a résztvevőket. A jegyek gyorsan fogynak, az Early Bird belépők már elérhetők, így érdemes időben biztosítani a helyet az ősz legnagyobb egyetemi buliján.
Sajtóközlemények: fesztivál
A napokban véget ért a 49. EFOTT, melynek házigazdája a Széchenyi István Egyetem volt. A Velencei-tó partján, Sukorón megtartott fesztiválon a győri intézmény utcányi kitelepüléssel, számtalan programmal és aktivitással hozta közel a fiatalokhoz képzési portfólióját, a hallgatók számára nyújtott lehetőségeket, és adott ízelítőt a széchenyis életérzésből.
Elkezdődött a 49. EFOTT a Velencei-tó partján, Sukorón, ahol a Széchenyi István Egyetem házigazdaként várja a látogatókat. Több mint 120 magyar előadó, 10 zenei helyszín és 600 program kínál szórakozást.
Június 23-29. között rendezik meg a VII. Óbudai Világzenei Hetet a Kobuci Kertben, ahol változatos stílusok és nemzetközi zenekarok lépnek fel. Az eseménysorozat ingyenes kertmozival indul, majd afrikai, finn, grúz és magyar zenekarok koncertjei következnek, köztük a 30 éves Kerekes Band és a 70 éves Dresch Mihály jubileumi fellépései.
A SopronFest idén egy héten át 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Timmy Trumpet, Parov Stelar, Worakls, a Halott Pénz, Desh, Dzsúdló, Majka, Ákos és az Earth, Wind & Fire Experience.
A nyár nyitányaként ismét életre kel Sopron. Magyarország egyik leginspirálóbb fesztiválja, a SopronFest nemcsak a zenéről és szórakozásról szól, hanem az élményekről és azok tartalmáról is. A Soproni Egyetem a kezdetek óta, immár harmadik éve stratégiai partnere a különleges fesztiválsorozatnak, így idén is egyedi programokkal, élményekkel és találkozásokkal várja a látogatókat.
A Jarasum Jazz Fesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton.
A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire. A fesztivál 18 napja alatt a világ 23 országából érkező 181 művész 54 koncertet ad. Többek között színpadra lép Avishai Cohen, Jojo Mayer, Dhafer Youssef, Rabih Abou-Khalil, Kinga Glyk, a Tribute to Esbjörn Svensson Trio, Shai Maestro, Lukács Miklós és Dresch Mihály is.
Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is.
A Budapesti Corvinus Egyetem kutatása szerint a részegség növeli a bizalmat mások iránt, különösen közös élmények során, mint például zenei fesztiválokon. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy az alkoholfogyasztás csoportos viselkedésként is értelmezhető, ami a résztvevők közötti bizalom növekedéséhez vezet.
A Széchenyi István Egyetem lesz a 2025-ös EFOTT házigazdája. A jövőre július 9–13. között megtartott EFOTT az egyetemisták fesztiváljaként már évtizedek óta a nyár egyik legkedveltebb rendezvénye, 2025-ben is a Velencei-tónál várja a jelenlegi és egykori hallgatókat.
Az ingyenes Telekomosok Fesztiválja élménysorozat célja, hogy sokrétű kulturális programot és kikapcsolódási lehetőséget biztosítson azok számára is, akik a világszerte tapasztalható megélhetési nehézségek miatt idén nem vagy csak kevesebbet tudnak költeni a nyári élményekre.
Szeptember 14-én színpadra lép az évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvendő Bëlga zenekar, szeptember 15-én pedig Manuel, a Fonogram díjas előadó.
Idén a május 7-én, vasárnap megrendezendő Európa-napi fesztiválon hazánk uniós csatlakozásának 19. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból ingyenes családi és EU-s programokkal várják az érdeklődőket a budapesti Szabadság téren.








