Sopronban második alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Színházi Műhelyt, ahol hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház közös programja július 1–9. között zajlik, és tréningek, workshopok, valamint közös alkotófolyamatok révén gazdagítja a résztvevők szakmai tapasztalatait.
Sajtóközlemények: egyetemek
Lezárult a Soproni Egyetem által szervezett „Tekerj velünk Selmecig!” országos kerékpáros kihívás, amelyben több mint 11 600 km-t tettek meg a résztvevők egy hónap alatt. Több egyetem hallgatói és oktatói, köztük nemzetközi diákok is csatlakoztak a programhoz, amelyben kiemelkedő eredmények születtek mind az oktatók, mind a hallgatók között.
A Samsung SDI átadta Magyarország egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházását, amelyben az Óbudai Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem is részt vett. A 22,5 milliárd forintos projekt az akkumulátorgyártás fejlesztését célozza, az állam 5,5 milliárd forint támogatást nyújtott.



