A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja adott otthont a Skót–Magyar Tudós Társaság második találkozójának, amelyen a két nemzet tudományos közösségei közötti együttműködéseket erősítették.
Szerző: Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem kiemelkedő sikereket ért el a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokságokon, többek között az evezős, ergométeres és női kosárlabda versenyeken. A női kosárlabdacsapat magabiztos győzelmet aratott, míg az ergométeres versenyeken az egyetem a legeredményesebb volt.
A győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói két első, két második és egy harmadik helyezést, valamint különdíjat is szereztek a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekciójában.
A Széchenyi István Egyetem április 28-án jóváhagyta három műszaki tudományi karának szervezeti átalakítását, hogy jobban alkalmazkodjon az ipari és technológiai változásokhoz. Az átalakítás célja a mérnöki képzések összehangolása és a korszerű technológiákra való fókuszálás.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara ad otthont a Győri Értéktár vándorkiállításának. A gyűjtemény az idén harmincéves jogászképzés mellett négy elemmel bővült. A tárlat ünnepélyes megnyitóján a felterjesztők oklevélben és díjazásban részesültek, valamint hallgatói díjak átadására is sor került.
A Széchenyi István Egyetem klasszikus trombita előadó-művészet alapszakos ikerpárja, Erdélyi László és Erdélyi Máté értékes díjakat nyert a 46. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón Debrecenben. László megosztott második, Máté harmadik díjat szerzett.
A rendezvény fő célja az volt, hogy megismertesse a fiatalokkal a hazai űrkutatás eredményeit és jövőbeli terveit, különös tekintettel a HUNOR programra. Az egész napos esemény lehetőséget biztosított a résztvevőknek, hogy közelebb kerüljenek a világűrhöz és tájékozódjanak a hazai űripari fejlesztésekről is.
A győri Széchenyi István Egyetem négy doktori iskolája magas színvonalú PhD-képzéseket és kiemelkedő tudományos lehetőségeket biztosít hallgatóinak. Az intézmény május 15. és június 15. között várja a leendő doktoranduszok jelentkezését a szeptemberben induló, négyéves képzésekre műszaki, jogi, gazdasági és agrárterületen.
Kimagaslóan szerepeltek a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói a XIV. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Versenyen. A rangos megmérettetés során Dákai Ferenc első, Erhardt Enikő pedig második helyezést ért el.
Első helyezést ért el Nágel Anna, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója a „Tanuld és tanítsd a jobbat!” címmel 3–4. évfolyamos tanító szakosok számára környezetismeret tantárgyból hirdetett országos tanítási versenyen. A kiemelkedő eredmény a fiatalt megerősítette abban, hogy megfelelő pályát választott magának.
Videósorozattal népszerűsíti hallgatói kutatási eredményeit a győri Széchenyi István Egyetem. Az egyedülálló kezdeményezés motivációt jelenthet a középiskolásoknak, az egyetemistáknak és az intézmény alumnijainak a tudomány művelése és a tudományos pálya iránt.
Első alkalommal rendezték meg „Mi a világra nyitunk!” címmel a hallgatói, oktatói és kutatói mobilitást támogató Pannónia Ösztöndíjprogram országos konferenciáját Budapesten. Az eseményen dr. Lukács Eszter, a győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese tartotta a fő előadást, az intézmény két támogatott fiatalja pedig kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Több mint háromezer nemzetközi hallgató magyarországi beilleszkedését segíti ebben a tanévben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Stipendium Hungaricum Mentorhálózata – ez is elhangzott a szervezet eredményeit összegző rendezvényen.
Egy első és két második helyezéssel a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata nyerte a XX. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédversenyt. A megmérettetésen Bácskai Dávid felperes, Máté Anasztázia Margaréta alperes, Zsuppán Balázs pedig bírói pozícióban adta elő érvelését kitűnő eredménnyel.
A győri Széchenyi István Egyetem kiemelten fontosnak tartja az esélyegyenlőség megteremtését, amely lehetővé teszi, hogy a speciális igényű fiatalok is teljes értékű tagjai lehessenek a közösségnek. Az akadálymentesített infrastruktúra és a támogató szolgáltatások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az érintettek aktívan bekapcsolódhassanak a tanulmányokba és a hallgatói életbe.
A Magyarországot egyedüliként képviselő győri Széchenyi István Egyetem a férfi kettesek 5,1 kilométeres üldözéses és 500 méteres sprintversenyében is ezüstérmet szerzett a napokban Kínában megrendezett nemzetközi egyetemi evezősregattán.
A Széchenyi István Egyetem közel harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid képzési programon, amelynek keretében bevonatolási, szerszámgyártási és méréstechnikai technológiákkal ismerkedtek. A Pannónia Ösztöndíjprogram által támogatott csehországi tanulmányút a nemzetközi vállalati partnerek körében is nagy sikert aratott.
Vegyél különböző egyetemekről érkező hallgatókat, sorsold őket vegyes csapatokba, adj megoldást három nap alatt egy ipari vállalat által adott feladatra és prezentáld azt oktatókból álló zsűri előtt – erről szólt a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a győri Széchenyi István Egyetemen.
Ismét pozitív eredménnyel zárult a győri Széchenyi István Egyetem mind a négy doktori iskolájának akkreditációs eljárása. A doktori fokozat megszerzése nemcsak a tudományos pályán való elhelyezkedést segíti, hanem az iparban, a közigazgatásban és a vállalati szférában is versenyképes tudást biztosít.
A győri Széchenyi István Egyetem Hallgatói ösztöndíját 20-an, míg Élsportolói ösztöndíját 16-an vehették át a napokban. Az intézmény népszerűségét jelzi, hogy a tanulmányi támogatást elnyert fiatalok az ország mintegy tíz megyéjéből, illetve Szlovákiából, Indonéziából és Vietnámból érkeztek.
A „Tavasz – természet és lélek újjáéledése” elnevezésű rendezvényen több mint 60 fiatal vett részt Magyarországon kívül 26 országból, akik a magyar hagyományok mellett többek között az évszakhoz köthető kolumbiai, vietnámi, pakisztáni és indiai szokásokat ismerhették meg.


















