Szerző: Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két gyorsított ágazati vizsgálatot zárt le a tejtermékek és az étkezési tyúktojás hazai piacán. A vizsgálatok feltárták az árak alakulását befolyásoló tényezőket, mint a takarmány- és energiaárak növekedése, a munkaerőhiány, valamint a kiskereskedők beszerzési gyakorlata. A GVH javaslatai és intézkedései mérsékelték a fogyasztói árakat.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismét figyelmeztet az üdülési jogokkal kapcsolatos csalásokra, amelyek főként időseket és anyagilag nehéz helyzetben lévőket érintenek. A GVH szigorúbb jogszabályokat és büntetéseket javasol a visszaélések megfékezésére, miközben a fogyasztók körültekintő tájékozódását hangsúlyozza.

Megtévesztette a fogyasztókat a Foodora, ezért több mint 35 millió forintos bírságot szabott ki az ételrendelési portál üzemeltetőjére a Gazdasági Versenyhivatal. A cég egy 2023 őszi akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, azt ugyanakkor nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott.

Számos kutatás bizonyítja, hogy a fiatalok egyre több időt töltenek a videó- és számítógépes-, illetve az okoseszközökre letölthető játékokkal. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért egyre nagyobb figyelmet fordít a sokak által nagyon kedvelt mobil- és videójátékok vizsgálatára, illetve az ezekkel kapcsolatos ismeretterjesztésre.

A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette a Google-lel szemben, az úgynevezett dalszövegkártya szolgáltatással kapcsolatban indított versenyfelügyeleti eljárást. A részletes vizsgálat alapján nem volt megállapítható, hogy a Google a dalszöveg-szolgáltatásának nyújtása során visszaélne gazdasági erőfölényével.

A Gazdasági Versenyhivatal bírságot szabott ki a Prémium Pázsit Kft.-re, mivel a cég nem tudta igazolni piacelsőségi állításait. A GVH hangsúlyozza, hogy a vállalkozásoknak csak olyan állításokat szabad közzétenniük, amelyeket ténylegesen alá tudnak támasztani.

Bár a Black Friday hivatalos időpontja csak november 29., már most is rengeteg akcióval és gyakran megdöbbentően magas kedvezményeket hirdető kampányokkal találkozhatnak a vásárlók. A GVH október végén tájékoztató kampányt indított, amelyhez most újabb, a közösségi médiában elérhető tájékoztató videót tett közzé.

A Gazdasági Versenyhivatal október 22-én rendezi meg az 50. Európai Versenynapot, melynek előkészületei már javában zajlanak. Az eseményen a versenyjog legkiválóbb európai és hazai szakemberei vitatják meg a versenyképesség és a fenntarthatóság kapcsolatát a versenypolitikával, a digitális piacokról szóló jogszabály alkalmazásának eddigi tapasztalatait, továbbá a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit, illetve kockázatait.

Még magasabb arányú bírságot szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra. A kiszabható maximális bírságösszeg 2023. szeptember 1-jén emelkedett az addig hatályos 10%-ról 13%-ra, kevesebb mint egy évvel később pedig már 15%-ra.