Sajtóközlemények: Gender Tamás Junior

Gender Tamás Junior 2010-ben született Budapesten, és már egészen kisgyermekként otthonosan mozgott a motorsport világában. A műhely és a versenypályák hangulata hamar a mindennapjai részévé vált: hosszú órákat töltött versenyautók körül, beült a cockpitbe, figyelte a munkát a boxban, és lelkesen segített a szerelőknek is. Már ekkor látszott, hogy az autósport nem csak egy érdeklődés számára,hanem az út, amin haladni fog.

2014-ben, 4 évesen kapta meg első, Parolin márkájú gokartját, amellyel a család célja az volt, hogy megszerettesse vele a sportot. A gokart a formaautós hétvégék állandó kísérője lett: amikor lehetőség nyílt gyakorlásként pályára hajtani, édesapja robogóval haladt előtte, és lépésről lépésre mutatta meg neki az ideális íveket a kanyarokban.

Tamas Gender Junior +36 70 425 3133 e-mail cím megtekintése

A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16 éves magyar autóversenyző az egyetlen magyar pilóta az olasz Forma–4-es bajnokság 49 fős nemzetközi mezőnyében, ahol többek között a Ferrari, a Mercedes, a Red Bull és a Williams Formula–1-es akadémiáihoz tartozó versenyzőkkel méri össze tudását.